Még csak 25 éves a színes drágakövek magyar királynője

 

Fanni’s jewelry – az ékszerkedvelőknek érdemes megjegyezni ezt a nevet, mivel Fanni szoborszerű ékszereire nincs jobb szó: meseszépek. Színes drágaköves, műalkotásnak is beillő munkái a kortárs ékszer design és a klasszikus időtlenség csodás keverékei.

Szinte hihetetlen, hogy a mindössze 25 éves lány még csak a harmadik kollekcióját készíti.

Fannit a műhelyében, gyönyörűséges ékszerek és ezüstporos, polírpasztás munkaasztal mellett faggattam a siker titkáról és a hivatásáról.

fanni01.jpg

Az alkotóműhelyben Panka kutya, a tündéri keverék kutya fogad, alaposan megszagolgat, majd a lábamra fekszik és úgy felügyeli az interjút :)

 -Jól tudom, hogy véletlenül kerültél az ötvös szakma közelébe?

-Igen, teljesen véletlenül :) Szentesről származom, ahol érettségi után tudtam, hogy muszáj lesz továbbtanulnom, (bár ez akkor még egyáltalán nem érdekelt) Mivel nagyon szerettem lovagolni, ezért Pestre költöztem, mert itt volt lehetőség arra, hogy ezt folytassam. Jött velem a lovam is, együtt költöztünk.

Még emlékszem a pillanatra, amikor érettségi előtt a felvételi lapot apukámmal lapozgattuk és kb találomra ráböktünk a Corvinusra. Itt kötöttem ki végül, de már az első év után tudtam, hogy ez nem az én utam. Nem tetszett a hangulata, nem sokat jártam be a suliba, bár végül így is 4-esre államvizsgáztam.

Kiskoromtól kezdve mindig rengeteg kézműves dolgot csináltam. Arra, hogy hogyan kezdtem ékszereket készíteni, viszont konkrétan nem emlékszem. Csak úgy megtetszett. Ékszerkészítő tanfolyamokat kezdtem keresni, még akkor nem akartam ötvös lenni, csak a kreatív oldalamat akartam kiélni.

Rátaláltam arra a lehetőségre, hogy akár ötvösnek is lehet tanulni (bár semmi fogalmam nem volt arról, hogy mi is az, még egy videót sem láttam arról, hogy hogyan készül egy ékszer). Tetszett a Budai Rajziskola, nem tudom, hogy miért, de valamiért vonzott. Még a nyílt napot is lekéstem :), de azért beiratkoztam. A kétéves képzés alatt hamar rájöttem, hogy ez egy nagyon kemény, férfias szakma. Piszkos, nehéz, koszos, fizikai erő kell hozzá, állandóan fekete a kezem, de mégis nagyon megszerettem.

fanni02.jpg

Az egyetemmel párhuzamosan elvégeztem tehát a Rajziskolát, majd az ékszerbecsüs iskolát is, „miért ne” alapon, hiszen amíg van mit tanulni a szakmában, addig én szeretnék mindent megtanulni. A BÁV-nál az ékszerbecsüs iskolában nagyon hasznos tudást szereztem. Mindent, amit a kövekről tudok, ott tanultam. A színes kövekről főleg nagyon hasznos volt a képzés. Gondolkoztam rajta, hogy ékszerbecsüs leszek, de végül mégis inkább készítem az ékszereket.

Az egyéves aranyműves iskolát pedig nemrég végeztem el. Jó lenne még drágakőszakértőnek is tanulni, de Magyarországon még nem találtam egy ebben a témában igazán jó képzést.

fullsizerender_4.jpg

-Bár még csak tavaly készítetted az első kollekciódat, mégis minden egyes ékszered „szoborszerű’, egy igazi mini műalkotás.

-Köszönöm. Közhely, de a maguk egyszerűségében nagyszerű ékszerek alkotására törekszem. Az ékszereim nincsenek túlcsicsázva, sokszor még klasszikus foglalat sincs egy-egy ékszeremben, hanem csak „egy alakzat, amibe beszorul egy kő” –így végül sokkal különlegesebb lesz az eredmény. Nagyon örülök, ha ez átjön, erre az egyediségre törekszem.

-Hogyan készítesz el egy-egy ékszert?

-Lerajzolom, hogy a megrendelő el tudja képzelni majd az eredményt. Nagyon jól kell rajzolnom, hogy tényleg átjöjjön, hogy mire gondolok. Majd kőkemény matek következik, térfogatot, sűrűséget, vastagságot stb. számolok, amikor kalkulálom, hogy mennyi anyagra lesz szükség. Végül elkészítem, ezeket a werk folyamatokat néha le is szoktam videózni és megmutatom az Instagramon, hogy látsszon, mennyi munkával jár egy-egy egyszerűnek tűnő forma elkészítése .

A kollekciók egyébként szezonálisan készülnek, bár az ékszerekre annyira nem jellemző a szezonváltás, de én azért frissítek, hogy frissüljek :) Nekem fontos, hogy évente készüljön minimum 2 kollekció a megújulás miatt. Ennek ellenére arra törekszem, hogy örök darabokat tudjak készíteni. Nem közvetítem azt, hogy amit te nyáron megvettél, télen dobd el és vegyél másikat. Persze vegyél másikat :), de inkább azért, hogy kombinálhasd őket, hogy minél változatosabb lehessen a megjelenésed. Nem szeretem a gyorsfogyasztói dolgokat.

fanniuj.jpg

-A színes kövek iránti vonzalmad honnan jött?

-Életem első olyan színes köves gyűrűjét,úgy készítettem el, hogy szinte nem is tudtam, hogy mit csinálok:) Bementem a drágakőboltba, és vettem egy kék követ. Imádom a kék árnyalatait, kedvenc színem a kékeszöld, a türkiz-tengerszín.

-Van olyan erős karakterjegyed, amit szeretnél, hogy azonosítsanak veled, mint pl a színes kövek?

-Valóban a gyengéim a színes kövek. És nagyon szeretem azt, hogy egyre több ember azt látja, hogy minőségi kövekkel dolgozom. Hogy a kő lehet hangsúlyos egy ékszerben és hogy ennek tényleg értéke van. Ez nagyon fontos é nagyon örülök neki, hogy ezzel keresnek meg. Közhelyeket tudok még mondani, minőség, egyediség, bár ezt sok tervező elmondhatja. Nem a mennyiségre törekszem, hanem én konkrétan és tényleg a minőséget képviselem.

-Melyik a kedvenc drágaköved?

-Egy nagyon változatos, zöldes-rózsaszínes drágakő, a turmalin a kedvencem. Rengeteg árnyalatban létezik ez a kő, a zöld árnyalataitól a rózsaszín és a vörös színűig. Főleg a kékes-zöldes turmalinok a kedvenceim. Emellett a zafírnak a világosabb kék árnyalatát kedvelem. És nagy vágyam, hogy egyszer tanzanitból készíthessek ékszert. Persze a gyémántot is szeretem, főleg annak is a kékes-zöldes, igazi türkizkék árnyalatát.

Panka kutya közben nyalogat, bökdös :)

-„Civilben” milyen ékszert szeretsz viselni?

-Én inkább készíteni szeretem az ékszert, nézegetni, csodálni, gyűjtögetni. Nagyon sok ékszerem van,  de viselni egyszerre csak egy-két, inkább kisebb méretű darabot szeretek. Gyűrűkből, fülbevalókból szeretek  néha nagyobbat felvenni. Pl a második, ezüst kollekciómban van egy nagyobb, igazán különleges „dupla füli”, azt nagyon szeretem hordani. Inkább egy enyhe táskamániám van, azt hiszem :) Szeretek öltözködni, de sosem pakolom túl magam, nem vagyok a minden mértékben mai XXI. századi „Lupa”-lány.

 -Szerinted mi lesz a következő ékszertrend? A dupla, vagy mobil ékszereken kívül lesz valami, ami ugyanekkora őrület lesz?

-Most szerintem nincs ilyen konkrét „kötelező” divattrend. Ami nekem nagyon tetszik, az a színkombináció. Lehet ezüstöt arannyal kombinálni, csak okosan kell párosítani. Másik nagy szerelmem a granulációs technika, ezek a kis „bogyós” ékszerek. Ez egy ősi fejlesztés, még a középkorból ered, megolvasztok egy picike aranyat, ami összeugrik egy kis cseppé. Ez elegánsabb, mint amit eddig csináltam, nem a basic vonal, de ezt is lehet úgy hordani, hogy ez még ne legyen túl sok. A jövőben pedig szeretnék majd minél több „mobil” ékszert készíteni. Ezeket nagyon szeretik a megrendelők.

brisa2.jpg

-Hogyan találnak rád a vásárlóid?

-Legtöbben a Facebookon. Mostanában járok a Wamp-ra is, onnan is több törzsvásárlóm érkezik.

Az ékszereim most a Hababa és a Mono design store-ban kaphatók, szerencsére ezekből az üzletekből is jönnek visszatérő vevők. Ők úgy keresnek meg, hogy már ismerik a munkáimat. Ez nagyon jó érzés.

Webshopot is készítettem, ez még nagyon friss, de majd szeretném fejleszteni. Ősz végén, tél elején egyébként várható valami meglepi….:) ezt a webshopon is lehet majd látni.

Egyébként mindent egyedül csinálok, a párom néha kijön velem Wampozni, kihozza a kutyát, így ott lehet az egész család J ennyiben van segítségem.  A párom egyébként nem művész, hanem egy irodában kockul:) Nagyon jól kiegészítjük egymást.

-Vonz a külföldre költözés, vagy inkább itt maradnál Magyarországon?

-Én nagyon szeretek Magyarországon élni, szóval azt hiszem, maradnék, hacsak valami nagyon jó külföldi lehetőség nem érkezne, mert akkor viszont költöznék. Idén leszek 26 éves, és nem gondolkozom tudatosan külföldre költözésben. Bár a családom egy része külföldön él, pl az ikertestvérem is :), de én inkább itthon szeretnék sikeres és boldog lenni.

 -Ha elengeded a fantáziádat, a világon bárhol megjelenhetnél az ékszereiddel, akkor…?

-Van ilyen álmom, egy konkrét vizuális kép előttem, hogy egyszer majd egy galériában valami nagyon menő helyen ki lesznek téve az ékszereim. Tudod, egy pici gyűrű egy vitrinben, spotokkal megvilágítva, ilyesmi. Pl New York, vagy Milánó, elég jó lenne :) és hogy kicsit közelebbit is mondjak, Bécsben nagyon szívesen jelen lennék, ez még elérhetőnek is tűnik számomra.

fannigreen.jpg

-Volt már olyan feladatod, amikor valami igazán különleges ékszert kellett készítened?

 -Anya-lánya karkötőt terveztem például anyák napjára, és drágaköves piercingeket is csináltam már. Ha meglátok valakit, akkor rögtön van egy elképzelés a fejemben, hogy milyen kő illik hozzá.

-Mit a legnehezebb készíteni, tervezni?

 -Az eljegyzési gyűrű mindig nehéz, mert ugye azt általában a pasik kérikJ Sokszor fogalmuk sincs róla, hogy mit akarnak. (Bár a lányok még sosem mondtak nemet a gyűrű miatt). De pl évfordulós szülinapra is sok gyűrű felkérésem van. De előfordul az is, hogy teljesen konkrét elképzelésekkel jönnek hozzám, sőt van olyan férfi vásárlóm, aki jobban bolondul az ékszereimért, mint a –most már jegyese. Ő csak azt szokta kérni, hogy tervezzek valami Fannisat :)

Színes követ egyre gyakrabban kérnek eljegyzési gyűrűbe. Szerintem sokkal különlegesebb is egy-egy hangsúlyos színes kő. Persze lehet kicsi gyémántokkal kombinálni… A zafír pl nagyon divatba jött mostanában. De azért az emberek általában ragaszkodnak a hagyományokhoz.

Sokszor eljegyzés után írnak is a párok, hogy mennyire tetszett az ékszerem :) nagyon jólesnek az ilyen visszajelzések. Az vicces tud lenni, amikor a fiúk a méretet próbálják eltalálni, nem mindig sikerül pontosan, bár a csajok néha” véletlenül-direkt” kitesznek az asztalra egy-egy gyűrűt.

-Van olyan művész, híresség, akinek  szívesen készítenél ékszert?

- A magyar fiataloknak szívesen terveznék. Például Döbrösi Laura nagyon szimpatikus személyiség, jó kisugárzással és szereti is a magyar termékeket. Neki valami nagyon hangsúlyos ékszert terveznék. Külföldi kedvencem pedig abszolút Emilia Clarke.

satin2.jpg

-Magazincímlap-álom? Melyik újság címlapján viselje a Fanni’s Jewelry ékszert Emilia Clarke?

-Ha nagyot akarok álmodni, akkor pl az olasz Vogue-címlap lenne a csúcs és nagyon jó lenne egyszer egy Forbes-címlapon is szerepelni. Mindkettő jöhetne :)

Magyar divatmagazinban bármelyikben szerepelni nagyon nagy elismerés lenne. Akár el is készíteném, ha kérnének tőlem valamelyik divatanyagba egy-egy ékszert.

-Szerinted mi kell a sikerhez? Mit tanácsolnál a fiataloknak?

-Türelem, kitartás, elhatározás. A türelemmel még én is barátkozom, minden nap küzdök, hiszen muszáj kivárni. Nem adnak semmit ingyen, meg kell dolgozni mindenért. De ha valaki valamit igazán akar, akkor ne féljen belevágni, mert menni fog.

Én nem tudom azt elképzelni, hogy pl 5 év múlva mással foglalkozzak, mondjuk festő legyek. Nem adnám fel semmiért ezt a nem akármilyen rögös utat, hiszen megtaláltam a hivatásomat.

Panka kutya, mintha értené a végszót, az ölembe teszi a labdáját, játszani hív, ezért erre a délutánra be kell fejeznünk az interjút :)

Fanni munkáival remélhetőleg találkozhattok New York-ban, vagy Milánóban, addig pedig csodáljátok ékszereit itt:

FB: https://www.facebook.com/fannisjewelry/

Insta: @fannisjewelry

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://momlovesdiamonds.blog.hu/api/trackback/id/tr7313095200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

degeco 2017.10.27. 16:45:52

A képek a lófejű nőkkel nem nagyon segít eladni a cuccot, ami amúgy alig látszik.
A másik két képen levő meseszép ékszer OK kategória

MomLovesDiamonds 2017.10.27. 21:04:47

@degeco: Kedves Degeco :)
Nem eladás volt a célom az interjúval, csak bemutatni a tervezőt.
Örülök, hogy az ékszerek amúgy tetszenek...
köszönöm

Szaktanár 2017.10.27. 22:18:06

"Mivel nagyon szerettem lovagolni, ezért Pestre költöztem, mert itt volt lehetőség arra, hogy ezt folytassam."

sosem jártam szentesen, de így látatlanban le mertem volna fogadni, h több ló van ott, mint pesten :)

gabardin 2017.10.28. 05:53:52

@MomLovesDiamonds: szerintem szerencsétlen fogalmazás volt, de úgy tudsz bemutatni egy tervezőt, illetve úgy érdemes, hogy megmutatod a munkáit is. Engem is nagyon érdekeltek volna azok az ékszerek, amik téged úgy elvarázsoltak.
Ez most nem jött össze.

MomLovesDiamonds 2017.11.20. 20:23:05

@gabardin: Figyelni fogok erre, köszönöm!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Mom Loves Diamonds

Öltözködési, ékszerviselési tanácsok egy ékszermániás anyukától, nem csak anyukáknak. Inspiráló interjúk, outfitek, trendek, divat, ékszertippek, és más csajos témák...