Mihalik Enikő után újabb békéscsabai modell tart a világhír felé?

Puskás Barnabás 195 cm-es magasságával, hullámos barna hajjal, pengeéles arcéllel, égkék szemekkel és hatalmas mosollyal érkezik a találkozónkra. Amikor kiveszi a táskájából a portfolióját megmutatni, látom, hogy Verne: Kétévi vakáció c könyve van nála. Később kiderül, hogy Freud-tól a Bevezetés a pszichoanalízisbe sem maradt otthon:) Ő így indul el minden nap otthonról, hiszen lehetséges, hogy valahol majd várni kell.

barnus1.jpg

Barna egyetem mellett kezdett modellkedni, ami zsebpénzkiegészítésből később igazi hivatás lett számára. Kirobbanó sikere alapján nem lepődnék meg, ha Mihalik Enikő után néhány év múlva a fiúk között is lenne világhírű békéscsabai modellünk. 

 

-Melyik suliba jársz?

-ELTE Társadalomtudományi Karon nemzetközi kapcsolatokra. Előtte a Rendőrtiszti Főiskolára jártam egy évet, de nagyon nem tetszett :) Szakaszparancsnokként kellett irányítanom a 15 fős szakaszomat, de alig vártam, hogy leteljen az év és átmehessek az ELTÉ-re. Igazából diplomata szeretnék lenni, ez a legnagyobb álmom. Nagyon szeretnék majd külföldön dolgozni egy pár évet. Ebben a modellkedés is segít, hogy egy kicsit világot láthassak a suli közben. Angolul, németül felsőfokon beszélek, és szeretném bővíteni még legalább eggyel. Most a francián gondolkodom, mert azt szuperül össze tudnám hozni a modellkedéssel és tetszik is.

17438678_1273415796068513_5206442687166676992_n.jpg

-Hogyan kezdted a modellszakmát?

-Még a Rendőrtisztin voltam, tavalyelőtt tavasszal, 19 éves koromban. Havi 40 ezer Ft diákhitelből kellett (volna) megélnem… A suliban reggel 8kor sorakozó volt mindennap és du 5-6ig benn voltunk,  kiképzési időben pedig általában este 9-ig. Plusz a vizsgaidőszak is nagyon szigorú volt, így nem volt időm „rendes” munkát vállalni az iskola mellett.

Gondoltam egyet és egyik nap, úgy, ahogy voltam otthon, póló-farmerban csináltam egy szelfit. A telefont beállítottam a sarokba, hogy egész alakos legyen, időzítővel, pózoltam kettőt és elküldtem az Art Modelsnek.  Írtam nekik egy bemutatkozót, ők látták, hogy fotogén vagyok, jók a testarányaim, behívtak és elkezdtem járni a castingokra. Nemsokára a Hugo Boss Green kollekciójához kiválasztottak és ebből lett egy másfél éves szuper együttműködés, másfél évig dolgoztam nekik.

-Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

-Egyértelműen a Hugo Boss volt a legjobb. A legviccesebb fotózás pedig a  Haglöfs (egy síruha-márka) projektje volt. Nyár közepén egy stúdióban, vastag sízokniban, síbakancsban, télikabátban, overállban fotóztak, egyszerre megcsapott kb 5 vaku ahogy exponáltak, olyan hőhullám volt az 50-60 fokban beltéren, hogy csak na!

Egyébként az ilyen vicces dolgokat kifejezetten szeretem. Imádom a kihívásokat! Magamnak is bizonyítom, hogy meg tudom csinálni azt a munkát. A castingok közben is mindig jól érzem magam. Várom, hogy mi lesz a feladat, mit kell kitalálni, ez mindig felpörget.

Első kifutós munkám pedig most ősszel a Mercedes Benz Fashion Weeken volt az egyik bemutatón. Nagyon, de nagyon jól éreztem magam. Annyira jó volt, hogy ha végre vége lesz most a téli vizsgaidőszaknak, akkor minél több kifutós munkát szeretnék majd vállalni.

-Tanácsokat kapsz az ügynökségnél? Pl tanuld meg valamelyik nyelvet, vagy fesd át a hajad, fogyj le stb?

-Hú a lefogyás az mindig előkerül! Nem igazán mondják egyébként, csak egyszerűen nem hívnak többet. Ez előfordult az egyik ismerősömmel, hogy karácsony után hízott pár kilót és már nem is hívták többet.

De a beállásokat, hogy hogyan pózolj, hova nézz, stb. ezt már az első percekben elmondják és ha nem úgy csinálod, akkor nem hívnak többet. Minden munka előtt viszonylag részletes utasításokat kapunk. Van, hogy kollekciók szerint is elmondják, hogy hogyan kell beállni, pl a sportosabb ruhákhoz merevebben, casualnél lezseren, stb.

dd_barnabaspuskas02.jpg

 Pl a Hugo Bossnál szigorú szabályok vannak. Az övet csak a harmadik lukig lehet becsatolni és ha túl bő úgy rád a nadrág, akkor palackokat dugnak be hátul, vagy megcsipkednek csipesszel. Főleg a golf kollekcióknál volt sok-sok csipkedés, hogy jól feszüljön. A smink rengeteg időt elvisz nekünk is, a megvilágítások miatt, hogy mondjuk az arccsontom teljesen egyenesre legyen kisminkelve. Egyébként pl lebarnulhatok nyáron, egyedül a tetoválás az, amit nagyon nem szeretnek a megrendelők. Ha szeretnék tetkót, akkor először megkérdezem az ügynökséget és ők jóváhagyják, már ha olyan helyen van és olyan motívum, ami még belefér. Szeretnék is egyet nemsokára.

-Előfordul, hogy arra kérnek, hogy növeszd meg a hajad, vagy éppen vágasd le, esetleg fesd be?

-Elég sokszor kérik, főleg a külföldi megrendelők, hogy pl a hajamat vágjam le, borotválkozzak, vagy éppen növesszem meg a borostám. Kicsi rövid haj, vagy éppen sokkal hosszabb haj kell… Egyszer 2 hónapig növesztettem a hajam egy munka miatt, amelyet végül nem is kaptam meg. Ebben a szakmában tényleg csak az a biztos, ami már megtörtént.

Kb évente változik az is, hogy milyen karaktereket keresnek. Most például még mindig mindenhova szakállasok kellenek. Egyébként is nagyon a különlegességekre mennek rá. Albínó, kékszemű kínai, vörös hajú, stb. A szeplő pedig a  legnagyobb plusz, amit egy fiú adhat a modellszakmának! Nálam ez csak nyáron játszik:), ezért olyankor több munkám is van.

barnabas2-1.jpg

-Egyébként tudatosan élsz? Azt eszed, azt sportolod stb, ami a legjobb a modellkedéshez?

-Nem igazán... Amíg az ember fiatal, addig muszáj bulizni! Amikor (néha) fotózás előtti napon is bulizunk, akkor a kávé, energiaital segít. A sminkes ilyenkor csak viccesen megkérdezi, hogy na, hosszú volt az este? De nem volt még ebből gondom, ilyenkor is pontos vagyok és maximálisan a munkára tudok koncentrálni.

A táplálkozás terén hát… próbálok sok-sok csirkét enni, szinte csak azt fogyasztok. Azért nálam nincs pizza, chips meg ilyesmi! Persze sportolok is, futni szeretek nagyon. Van kondibérletem is, januártól pedig kickboxolni fogok. Szerencsére jó az alkatom, nem kell nagyon tudatosan ezzel foglalkoznom. Egyáltalán nem vagyok hízékony, sőt ha stresszelek, akkor szinte „elfogyok”. Egyszer mondták is az ügynökségen, amikor vizsgaidőszak után voltam fotózni, akkor szóltak, hogy most már ne tovább, mert már a ruhákhoz nagyon nagyon sok palack kell:) szó szerint ezt mondták, hogy elfogyok.

-Általában mennyi castingra szoktál járni?

-Kb 2 hetente szokott lenni egy-egy casting. Sam, a nemzetközi ügynököm, sok fotómat és videómat küldi most külföldre, az Art Modelshez pedig, akikkel még mindig tart az együttműködésünk (ők közvetítetek pl a Hugo Bosshoz), oda bejárok személyesen.

-Szerinted melyik országokban lehetnél különösen sikeres?

-Sam közvetít az egyes ügynökségekhez. Több fővárosban is regisztrálva vagyok ügynökségeken: New York és London, Milánó, Hollandia, Párizs, Hamburg, München, Bécs, azt hiszem ennyi. Fent vannak a fotóim, videóim az ügynökségek oldalán, ki lehet választani. Nem mennék külföldre dolgozni végleg, nem szeretnék szakítani Magyarországgal, eszemben sincs! Békéscsabát, ahol születtem és Budapestet is imádom. Ez az otthonom, nem szeretném itthagyni, csak egy kicsit világot látni. A modellkedés pont ehhez segít hozzá.

barnuska.jpg

-Kína, Japán nem vonz?

-Nem igazán. Modell ismerőseim meséltek ottani tapasztalatokról és annyira nem fogott meg.  Naponta tíz casting, az ottani szupergyors életvitel miatt, és a fotók is inkább ilyen „sorozatgyártás” jelleggel készülnek. De mindenhova máshova szívesen mennék dolgozni. A suliból még másfél évem van hátra, utána tovább szeretnék menni mester szakra, és doktorit is szeretnék majd.

Egyébként amikor  megismerkedem valakivel, aki külföldön sikeres modell, akkor mindenről kifaggatom. Hol alszol, mit eszel, hova mész, stb, nagyon kíváncsi vagyok rá.

-Ha bárhol dolgozhatnál most, akkor hova mennél legszívesebben?

-Nagyon tetszene New York, vagy London. De a szívem csücske Milánó, egyértelműen azt szeretném legjobban. Most pont lett volna oda egy munkám, de január elején 1 hétre kellett volna mennem, vizsgaidőszak közepén. Sajnos nem tudtam elvállalni, nagyon sajnáltam. Az az egy hét kizárólag kifutózás lett volna. Egyébként szerintem meg is tanulnék olaszul munka közben, a franciát pedig (mivel az jobban tetszik) a suliban.

-Ilyen szinten az iskola van az első helyen?

-Persze, mindenképp. Előadásokra nem sokat járok be:), de vizsgaidőszakban maximálisan arra koncentrálok.

-Amikor elmész egy-egy modellmunkára, akkor is viszed a kis könyveidet és tanulsz?

-Igen, mindent jó előre megtervezek. Már szorgalmi időszakban készülök arra, hogy vizsgaidőszakra is mindent időben meg tudjak tanulni. Muszáj. Máshogy nem tudnám megcsinálni.

-Mindenben ilyen vagy?

-Nagyon pedáns vagyok. A lakótársaimat erről meg lehetne kérdezni:) Hárman lakunk együtt barátok (fiúk), plusz még kutya is van...  Borzasztóan rendmániás vagyok, a többiek pedig tekintettel vannak rám. Főzni is szoktam, szinte minden nap!

-Nincs is konfliktus köztetek?

-Nincs, élvezik a rendet és a tisztaságot. Egy-egy durva buli után én már aznap éjszaka rendet rakok.

-Szerinted mi nagyon fontos a sikerhez?

-Pontosság, kitartás, kreativitás szerintem. A modellkedés egyébként fizikailag elég nehéz munka. Könnyűnek tűnik, de valójában nem az!  Például két órán keresztül azt a pillanatot imitálni, hogy lépek, hegyet mászok, fúj a szél stb.  Sokszor 45 percig csak a fényeket próbálják rajtam. Folyamatosan állok 2-3 órákat. Tulajdonképpen mozdulatlanul állni a legnehezebb ebben a munkában, mivel már egy kéztartás változtatása is fontos. Főleg a webshootingoknál a stylistok és a fotósok is, önhibájukon kívül néha elfeledkeznek arról, hogy egy igazi ember áll ott:) próbababának néznek egy kicsit. A német megrendelő mondta is, hogy ne felejtsétek el, hogy egy embert fotóztok! Ehhez is hozzá kell szokni. Mindeközben pedig kreatívnak kell lenni.  Azt, hogy én ebben sikeres lehetek, nagy részben a családomnak köszönhetem. Otthonról „hozom” a kitartást, az egész családom ilyen, bírjuk a gyűrődést:)

17494329_1682426851783735_251215952857792512_n.jpg

-A többi modell is ilyen céltudatos?

-Igen, szinte mindenki. Legtöbben komolyan veszik azt, hogy ez egy munka. Aki már felkel reggel, hogy castingra menjen és kivárja azt az 5-6 órát, ameddig sokszor egy casting tart, az már ilyen. Mindenki kitartó és mindenkinek fontos az adott szó. Tudjuk, hogy ha már az ügynökségem beajánlott, akkor már rájuk se akarok szégyent hozni és persze magamra sem. Szerződésekkel is kötve vagyunk. Eszünkbe sem jut, hogy pl késsünk, vagy akár ne jelenjünk meg egy munkán.

-Mi az a fotótéma, vagy stílus, ami különösen jól áll neked?

-A sport. Főleg a golf nagyon tetszett, mivel sportosak és egyben nagyon elegánsak a ruhák. Szerintem jól áll az elegáns is. A végletek állnak nekem legjobban, a nagyon sporty és a nagyon elegáns.

-Ha például egy sorozatszereppel megkeresnének, elvállalnád?

-Mindenképpen! Szerintem jól is csinálnám. Érdekelne a színészkedés ebben a formában. Ha hosszabb távú szerződést kapnék, mondjuk egy fél évre, akkor az egyetemen passziváltatnék. Kedvenc sorozataim, a Shameless és a Sterling Archer (ez egy rajzfilm), simán játszanék bármelyikben.  

-Van is ilyen terved, hogy ezzel foglalkozz?

-Abszolút. Jól fizet és jól is érezném magam benne. A casting videók előtt sem szoktam izgulni, hanem kifejezetten élvezem. Egyébként bemutatón is, ami a backstageben történik, az engem mind érdekel, imádom azt az egész hangulatot. Mindenki összevissza rohangál, közben interjúk, átöltözés, stressz, együtt pizzázol a leghíresebb tervezőkkel, stb. Meg amikor kilépsz a kifutóra és mindenki téged néz, telefonnal fotóz mindenki, fantasztikus érzés! Persze tudom, hogy nem engem néznek, hanem a ruhát, de akkor is! Szerencsére nem vagyok nő és nem kell magassarkúban billegnem:), nem fenyeget, hogy a kifutón elessek.

dd_barnabaspuskas05.jpg

-Amúgy „civilben” odafigyelsz, hogy mit veszel fel? Minden nap állsz a szekrény előtt és válogatsz, hogy mi mihez megy?

-Persze, nagyon is! Ez főleg a nővérem, Martina miatt van így, ő gyerekkorunkban is minden nap válogatta, hogy mit vegyen fel:) Szerintem a jólöltözöttség alap! Ha elmegyek egy randira, akkor ott is fontos, hogy jól legyek felöltözve, a lányok azonnal végigmérnek:) Persze én is megnézem a lányt ebből a szempontból, de ha úgy van felöltözve, hogy nekem nem tetszik, akkor is kap egy esélyt mindenképp:)

-A közösségi média mennyire fontos a munkádban?

-Nagyon. Az Instagramomon modellfotókat találsz, „civil” képeket nem nagyon. Ha személyes márkát akarok építeni, akkor tudatosan kell használni az Instát. Nagyon sokan nézik és a megrendelők sokszor kérik is, hogy milyen hashtageket használjak, ki legyen betaggelve. Az alap, hogy a képen megjelölöm a fotóst, az ügynökséget, és a nemzetközi ügynök Samet. Mindenki a Hungarianmodel, malemodel, goodface, stb hashtageket használja. Megdicsérnek, ha sok követőm van, vagyis nyilvánosan megdicsérik mindig azt, aki a legtöbb lájkot hozza az oldalán. Mi ezt is komolyan vesszük, ez egy ilyen kis belső verseny. Nem számít sehova, csak Samnek fontos, de ezáltal nekünk is. Egyébként amikor elkészülök egy-egy munkával, akkor mindig utánanézek, hogy hol jelennek meg a fotóim. Még azt is megnézem, hogy ki osztotta meg! Kíváncsi vagyok az ilyenekre:) ezt is érdekes látni.

-Szeretnéd azt is, hogy ne csak az arcodat ismerjék, hanem a nevedet is?

-Hát remélem elolvassák…

barnabas7.jpg 

Ha tehát egy különösen helyes, szeplős, kék szemű fiút látunk egy-egy fotón (borostával, vagy anélkül, hosszú, vagy rövid hajjal), jegyezzük meg Puskás Barnabás, nemsokára dr. Puskás Barnabás nevét…

A bejegyzés trackback címe:

https://momlovesdiamonds.blog.hu/api/trackback/id/tr1413508035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása