Friss és elegáns nyári trend: vaníliafagyit mindenkinek!

Igazi napfénycsalogató, az örök fény, a hit, jóság, intuíció és intellektus színe; sarkvidéki júniusunkban pedig valódi léleksimogató. A sárga szín idén nemcsak divatos, hanem a karantén utáni „félős nyitásban” maga az optimizmus.

Szerencsére idén nyáron igazi trendszín is lesz a vidám, nevettető sárga, de a mostani lelkivilágunkhoz illően nem a harsány, kiabáló citromsárgák, vagy éppen a kissé „nyomott”, fakó mustárszínek várhatók, hanem a sárgának egy igazán szépséges, finom, elegáns árnyalata lesz a legmenőbb: a púderes vaníliasárga.

Az olasz Vogue szerint 2020 nyarán a "Nápoly-halványsárga" hódítása várható, nemcsak a művészetben, hanem a divatban is.  Szépséges „nápolyink” amellett, hogy (mint minden sárga) aktiválja az agy vizuális központját, tehát garantáltan nem maradunk észrevétlenek benne, emellett a szín egyik legjobb tulajdonsága, hogy „megvilágítja” viselőjét, életerővel és energiával tölt fel, miközben szuperelegáns marad.

A szín csodásan kombinálható szinte mindennel: a feketéket, vagy barnákat „megvilágítja, felhúzza”, a meleg arany, homok és bézs árnyalatokat felfrissíti, pasztellekkel pedig maga a nyári üdeség.

Íme egy kis inspiráció:

Tetőtől talpig

Nyári kisruhaként hűsít és frissít, szupertrendi nadrágkosztümként pedig igazi power look, anélkül, hogy megsülnénk benne.

kep1_46.jpgkep8_12.jpg

Nagy felületen

Akár kabátnak, vagy mellénynek felkapva a világ minden színével kombinálható. Farmerral, feketével, állatmintával, vagy éppen pöttyössel, egyszerűen mindennel jól mutat.

kep2_43.jpgkep5_31.jpg

Alsó/felső

Viseld felsőként egy pici topnak, vagy hűvösebb napokon óriáspulcsinak (ez máris pár fokkal melegebb hőérzetet ad),  esetleg kapj magadra egy szaténszoknyát, vagy egy shortot, de a total (alső-felső) sárga szett is divatos lesz idén.

Katt a képre a galériáért!

 

Kiegészítő

Ha még csak ismerkedsz ezzel a színnel, elég akár egy icipici kiegészítő. Táska, vagy kiskendő, esetleg csak egy picike zokni, és hello különleges, felturbózott look!

kep11_5.jpg

Sajnos idén júniusban az esőkabát (volt) a legaktuálisabb kiegészítő, de ebből is sárgát választva legalább nem bőgjük el magunkat a tükörbe nézve, a téli barnák-feketék és a tavaszi karanténszürkék után.

kep12_4.jpg

Ti hogy álltok a sárga színnel?

Van már a gardróbotokban? Esetleg ez a kedvencetek? Vagy még csak barátkoztok vele...?

A bejegyzés trackback címe:

https://momlovesdiamonds.blog.hu/api/trackback/id/tr3315903290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Mom Loves Diamonds

Öltözködési, ékszerviselési tanácsok egy ékszermániás anyukától, nem csak anyukáknak. Inspiráló interjúk, outfitek, trendek, divat, ékszertippek, és más csajos témák...