2021 színei a divatban

A divat fanatikus rajongói és a lezárások idején divatújdonságokra éhezők egyaránt nagyon vártuk a Pantone intézet 2021-es bejelentését az év színéről.

A tavalyi unalmasnak tartott „klasszikus kék” után (amely a biztonság szimbólumaként fura módon mégis a 2020-ban a leginkább vágyott tulajdonságot hozta nekünk) kíváncsian vártuk, hogy mit kapunk idén.

Nos, a Pantone szerint reményt, napfényt és jókedvet, ezzel egyidőben pedig támogató és szilárd alapot várhatunk az idei évben. 2021-re ugyanis ismét két színt is kaptunk: a szürke egy nyugtató árnyalatát és egy világos, szinte neonba hajló napsárgát szánt meghatározónak a színtrendekkel foglalkozó intézet.

343694055c16ffcac82d20be291ae537.jpg

A Pantone szerint „a két szín házassága az erő és remény üzenetét hordozza, hiszen a két szín együtt egyaránt felemelő és emlékezetes”„Mindkettőnek megvan a maga érzelmi aspektusa: a szürke a támogató és szolid, a gyakorlatias alap, amire szükségünk van, a sárga pedig a reményt, a napfényt és jókedvet hozza el” – magyarázta Leatrice Eiseman, a Pantone Intézet igazgatója. 

A két szín által jelképezett kapcsolódás szükségességét pedig nem is kell magyarázni a BLM mozgalom és a pandémia éve után…

Napfényes, pozitív és reményt adó sárga, megnyugtató szürkével –egy ilyen szettet látva rögtön „tutto andra béne” érzés fog el minket.

Íme a szépséges inspirációk:

Szürke-sárga télen

Akár maradunk a két szín párosánál, akár behozva egy harmadik színt (mondjuk egy szép pasztellt, vagy akár fehéret!), tökéletes szettet tudunk létrehozni az elsőre kissé szokatlannak tűnő kombinációval.

A hideg színek skáláján belül igazából bármivel kombinálható a szürke-sárga párosa, akár egy erősebb kékkel, vagy zölddel is, mégis harmonikus lesz az eredmény. Kombináció nélkül, simán csak magában a két szín is éppen elég erős és feltűnő, egy kis fantáziával szuper outfiteket lehet alkotni belőlük.

Katt a képre a galériáért!

 

Szürke-sárga feketével

Feketével kombinálva a szürkesárgát, még ha nagyobb felületen alkalmazzuk a feketét, akkor sem lesz se unalmas, sem túl rikító.

black1.jpgblack2.jpg 

Szürke-sárga, mintákkal

Színblokk és minták együtt? Ha jók az arányok, miért ne? Akár grafikus mintákkal, akár az igazi boho stílust hozva, rojtokat és színeket és mintákat és mindent is beleviszünk a szettünkbe, a szürke hűvöse a legvadabb outfitet is megszelídíti. Így lehetünk "papagájhatás" nélkül igazán egyediek és így vihetünk friss újítást a szürke (értitek, szürke...) tél végi napokba is.

kep7_25.jpg

 

Pantone 2021 a férfidivatban

Lehet, hogy pasiként nem ezekhez a színekhez nyúlnátok reggel elsőként a szekrényben, de idén fel kell tenni a kérdést, hogy miért is? A legegyszerűbb farmer-póló "szettől" kezdve a legkomolyabb meetingre szánt háromrészes öltönyig minden megtalálható a szürke-sárga kombinációval, éspedig nem túl feltűnő, de mégis fantáziadús párosításokkal.

kep10_8.jpgkep14.jpgkep12_5.jpg

Harmadik szín komponálása a szettbe itt is haladó szint, de egyáltalán nem lehetetlen. Kezdőknek először egy kiegészítő, pl sárga cipő is sokat dobhat az outfitjén, de a lehetőségek szinte végtelenek, és örömmel látom, hogy ma már kis hazánkban is egyre több olyan pasi szaladgál, akik azt üzenik a megjelenésükkel, hogy reggelenként két másodpercnél többet szánnak arra, hogy átgondolt és cool szetteket vegyenek fel...

kep11_8.jpgkep13_2.jpg

 

Kedves SzürkeSárga Pantone!

Lehet téged szeretni, vagy nem szeretni, de kérlek, hozd el nekünk a reményt, támogatást és jókedvet, idén annyira nagy szükségünk van rá!

Ígérem, tavasszal kipróbálom valamelyik menő kombinációdat...

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://momlovesdiamonds.blog.hu/api/trackback/id/tr2316399584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása