Nyakunkon a nyár és a fesztiválszezon, lassan kereshetjük elő a szekrény mélyéről a lenge kisruhákat, farmerdzsekiket, shortokat, gumicsizmákat, sarukat. Persze nem csak a kötelező „egyenruhákat” kell felvennünk egy-egy fesztiválra, a kiegészítők sem maradhatnak el! A különböző hajékszerek, bokaláncok, millió karkötő stb mellett idén egy teljesen új őrület fog megjelenni:
Az első látásra leginkább egy combfix és egy karkötő kereszteződésére hasonlító combékszert eddig még nem sok helyen láthattuk, pedig bárhova bevethető: a nyári bulik, fesztiválok, medencés partyk mellett például nyaralásra, városnézésre kisruhához is vagány és csinos, de akár egy extrémebb tengerparti esküvőre is megállja a helyét.
Fürdőruhához is nagyon szépek ezek a combékszerek, amelyeket általában nem csak magukban, hanem egyéb ékszerekkel együtt halmozva érdemes viselni. Nagyon jól mutatnak sok-sok gyűrűvel, testékszerekkel, vagy akár csillámtetoválással is, csak az kérdéses, hogy napozni így mennyire lehet…
Fürdőruhához, farmershorthoz magas, vékony lányoknak, rövid nyári ruhához, vagy combig felvágott maxiruhához éppen csak kivillantva a ruha alól azonban szinte bárkinek ajánlom, ha szeretnétek kicsit újítani a nyári szezonra ;)
És persze eléggé szexi tud lenni egy ilyen ékszer a lebarnult bőrünkön...
Tündököljetek a nyárban, csillogjatok a kedvenc ékszereitekben :) Eszti
Képek köszönettel a Pinterestről
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lesi_the_Globetrotter 2018.06.17. 18:37:59
MomLovesDiamonds 2018.07.10. 13:53:02
:))))
Konkrétan kb 0,5 dollárért már rendelhetsz szépeket:)
Egyébként ha így nézzük, akkor egy ékszernek sincs semmi értelme, sőt egy festménynek/versnek stb. sőt magának a művészetnek sem, hiszen nincs haszna, "csak" szebbé teszi a beszűkült kis életünket...
Az ÉKszereknek is ez a dolga, boldogabbnak-szebbnek-magabiztosabbnak érezzük tőle magunkat, akkor miért ne?