Napcsókolta szín nyár elején -így barnuljunk a négy fal között!

Napozni szigorúan csak délelőtt 11 és délután 3 után (lehetőleg egy sátor alatt), legalább 50 faktoros naptejjel plusz fényvédővel-kalappal, a „szolárium” szót pedig természetesen kerüljük egy életen át…

Akkor mégis mit tehetünk, ha Hófehérke helyett napcsókolta, egészséges színt szeretnénk varázsolni magunkra? Nehezített pálya, ha kevés az időnk, vagy éppen nem szeretnénk a strandon az első napokon hyporeklámként megjelenni, „előnapozásra” viszont nincs lehetőség.

kep1_63.jpg

A varázsszó, amit keresünk: önbarnító.

Igen, de hogyan? Mit kell tenni, hogy ne legyen tőle foltos leopárdbőrünk, ne tömítse el a pórusokat, hogyan válasszunk, hogy ne lehessen már 50 méterről érezni a jellegzetes „barnítóillatot”?

Íme néhány info, tippek és trükkök a szépséges barna bőrszínhez:

Az önbarnítók alapvetően két csoportra oszthatók: vannak, amelyek néhány óra alatt csokibarnává varázsolják bőrünket és vannak, amelyek több napon át tartó, folyamatos használattal érik el ugyanezt a hatást -magyarázza Károlyfi Edit, az Avon szépségszakértője. Mind a kettőnek megvannak az előnyei és hátrányai, ezért érdemes alaposan átgondolni, hogy pontosan milyen hatást szeretnénk elérni.

kep2_58.jpg

Ha csupán néhány óránk van napcsókolta bőrt varázsolni magunknak, akkor érdemes a nagyobb koncentrációjú önbarnítókat választani, amelyek pár óra alatt tökéletes színt eredményeznek. Ezek felvitelénél  viszont nagyobb a hibalehetőség és egyenletes színüket nem könnyű hosszú távon fenntartani.

Az egyenletes szín elérése érdekében az önbarnító használata előtt minimum egy nappal érdemes átradírozni egész testünket, hogy eltávolítsuk az elhalt hámsejteket, és a pórusainknak is legyen idejük visszahúzódni, a barnító ne tömítse el őket.

Barnítás előtt közvetlenül csak nagyon száraz bőrfelületeinken használjunk testápolót, vékonyan hidratáljuk sarkunkat, térdünket, könyökünket, és kézfejünk száraz területeit. Az önbarnító felvitelénél fokozottan kell figyelni az egyenletes eloszlatásra és alaposan bele kell dolgozni a bőrbe -így lehet elkerülni a foltos és egyenletlen eredményt. A tenyér elszíneződése ellen érdemes lehet applikációs kesztyűt használni.

Barnítás után érdemes minden nap hidratálnunk bőrünket és elkerülnünk bőrünk szőrtelenítését és dörzsölését, így tovább megőrizhetjük napbarnított színünket.

kep3_49.jpg

Amennyiben fokozatosabb barnulásra vágyunk, válasszunk a hidratáló-önbarnító testápolók közül. Ők azok, „akik” lassabban, napról napra alakítják ki a kívánt színt, így csökkentve a hibalehetőségeket és a foltok kialakulásának esélyét a bőrön. Használatukkal egyszerre táplálhatjuk és barníthatjuk bőrünket, így egyenletes színünket hosszú távon is megőrizhetjük. Az önbarnítót tartalmazó testápolókat érdemes lefekvés előtt használnunk, majd reggel egy gyors vizes zuhannyal leöblítenünk az esetlegesen nem beszívódó krémet testünkről, így biztosan elkerülve a foltok kialakulását.

Akár napozással, akár önbarnítóval öltöztetjük gyönyörű színbe a bőrünket, egy-két apró trükkel még jobban kihangsúlyozhatjuk aranyló színét. Csillámló összetevőket tartalmazó „csillogós” testápoló olajsprak ma már óriási választékban elérhetők, könnyű állagúak, gyorsan beszívódnak és üde ragyogást kölcsönöznek a bőrnek.

kep4_46.jpg

Mindemellett érdemes a sminkcuccaink között is szétnézni, hiszen az arcunkra használható bronzosítók és highlighterek a dekoltázst és a vállakat is gyönyörűen kiemelik. A „kettő az egyben” bronzosító gélekkel pedig egyaránt fokozhatjuk arcunk és vállunk napcsókolta árnyalatait, míg egy világosabb aranyló highlighterrel kiemelhetjük kulcscsontunk kecses íveit.

Barnításra és napozásra fel! Kellemes nyarat kívánok mindenkinek, persze csak óvatosan:)

A bejegyzés trackback címe:

https://momlovesdiamonds.blog.hu/api/trackback/id/tr1016586220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása