Tavaly a világsajtó egyik vezető híre volt, hogy az ikonikus Disney-mesefigura, Mickey egér 90 éves lett –az örömhírt az egész világon kiállításokkal, partikkal ünnepelték. A világ legnagyobb divattervezői tisztelegtek extra kollekciókkal Mr. Mickey előtt, és mivel Coco Chanel óta tudjuk, hogy „nem divat, ami nem terjed el”, az új őrület a street style-ban is hipersebességgel megjelent.

A  Moschino H&M-mel közös Mickey egeres méregdrága kapszulakollekcióját percek alatt elkapkodták, a couture tervezőktől a sarki kis butikokig azóta is kb mindenhol találunk legalább egy Mickeys (felnőtt) ruhadarabot.

Dögösen felöltözött, miniszoknyás-tűsarkús lányok fél kiló sminkben és Mickey-egeres bomberdzsekiben, komoly üzletasszonyok a blézer alatt Mickeys pólóban –néhány éve még el se tudtunk képzelni ilyesmit, most meg szinte elég csak kimenni a pesti utcára.

 Ezzel párhuzamosan, ahogy a felnőtt ruhák „elgyerekesednek”, terjed el a gyerekeink minimálba öltöztetése.  Full fekete, esetleg szürke szettek  a pár hónapos-egyéves babákra,  ing-nyakkendő (!)-szövetnadrág, a még éppen csak totyogókra. Bőrdzsekik, öltönyök a picikékre, huhhh és még tudnám fokozni!

Minimálék általában (túl) elegánsak is, arra is kínosan figyelnek, hogy a baba- és gyerekruhák lehetőleg minél kényelmetlenebbek legyenek, nehogy véletlenül mozogni lehessen bennük! Semmi kúszás-mászás, rohangálás! Minek is az egy kisgyereknek?

De látom a másik végletet is, amikor a túlcsicsázott, agyon flitterezett, tüllszoknyás-koronás (!) kislányok még alig tudnak járni, de a hajukra már vigyázni kell (szigorúan kibontva-begöndörítve, nehogy egy szál is elmozduljon), és azt ugye mondanom sem kell, hogy mozogni persze ők sem tudnak a ruhakölteményekben?

Amellett, hogy nem kell ragozni, mennyire egészségtelen ez a csupa jószándékból elkövetett merénylet a gyerekkor (és a jóízlés) ellen, van egy másik káros következménye is.

Emlékszem, kislánykoromban mennyire vágyakoztam életem első pörgős szoknyájára és emlékszem az eszeveszett boldogságra is, amikor végre megkaptam. Vagy amikor végre-valahára lakkcipőt viselhettem. A mai gyerekeknek ebből a várakozásból és boldogságból sem jut, már babakorukban belefojtjuk őket a tüllbe-flitterbe.

Miért, miért, miért cseréljük fel a szerepeket? Miért nem hagyjuk meg legalább a gyerekeinknek azt a keveset a gyerekkorukból, amikor még önfeledtek és gondtalanok lehetnek?

 Mi, felnőttek szabadon dönthetünk, hogy a (szerintem full röhejes) Mickey-egeres vonalat választjuk, vagy inkább „normálisan” öltözködünk, de a gyerekeinknek tűrniük kell a kényelmetlen, vagy éppen unalmas, ízléstelen, esetleg egyenesen balesetveszélyes ruhákat, hegyes orrú, lakk(!) cipőket, hosszú hajat, ami rongálja a szemüket, stb.

Bánjunk felelősen a lehetőségeinkkel!

Szerencsére rengeteg aranyos, kényelmes, jó minőségű és megfizethető gyerekruha közül választhatunk, még sosem volt ennyire könnyű dolgunk, ha divatosan akartuk öltöztetni a gyerekeinket.

Mi lenne, ha Mickey egeret (és a gyerekkort) szépen visszaadnánk a gyerekeknek, mi pedig felnőnénk végre és beérnénk a "csak simán" kreatív, esetleg csinos street style öltözködéssel?